2013. március 6., szerda

utóbbi időszak

Kedvese-i-m,

no arról van szó, hogy az utóbbi időben megint nem történt sok érdekfeszítő dolog, kb. mára tetőzött be a sok apróság, erre föl készítettem eme összefoglalót, amit fogyasszatok nagyon igényesssen.

  • Volt olyan, hogy felvett Budakeszin egy ipse, aki hajdanában abban a japán autógyárban dolgozott, mely a Duna vonalán helyezkedik el, és mivel nem akarok márkát mondani csak annyit írok, hogy S-sel kezdődik és uzukival folytatódik. Hát ez a pasas nagyon nagy showman volt! Mesélte, hogy a gyárban a japi munkások Szlovákiából bérelt skodákkal járnak, a takarítónő perfect japán, és mivel itten mindenkinek sokat kell dolgoznia (ez a duma), akkor is bent vannak, amikor nincs munka, ilyenkor csak a kikapcsolt laptopot nézik órákig. Továbbá mesélt kedves ismerőséről, aki egy lefénymásolt jogsival járt...persze észrevették a rend őrei, de csak röhögtek, annyira szánalmas. XD
  • Volt olyan, hogy péntek este éppen az egyetemről stoppoltam vissza Pestre, amikor is az Ambro büféjének egyik dolgozója, mondta, hogy letesztelne engem stopp ügyben és eljönne velem. 10 perc alatt fogtam neki fuvart, miközben persze azon lamentált, hogy milyen hülye volt, hogy erre vállalkozott. A fuvarossal kiderült, hogy ezer szállal kapcsolódnak egymáshoz! Mekkora jó már?!
  • Volt olyan, hogy 7,20-kor álltam ki Budakeszin és 7,40-kor már az egyetemen voltam! Szegény többi tömegközlekedő hallgatók... Majd összeszorult a szívem értük! :D Ekkor pont egy olyan úr vett fel, aki hozta haza a feleségét, aki éppen Hollandiából jött! Szegény nő, megérkezik és máris egy stoppos!
  • És végül volt olyan is, mint pl. ma, hogy egy nagyon kedves nővérnek fogtam stoppot (mármint ő szerzetesnővér). Mondjuk az azért elég vicces volt, amikor beköszöntem a kocsiba és mondtam: "A nővér is velem van!" :D Úgy örültem neki, mert remélhetőleg beért időben a munkahelyére.
Amúgy meg tavasz van. Használjátok ki! 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése