Kedveseim,
most értem vissza három napos hódmezővásárhelyi utamról, ahol inkognitóban voltam, több - kevesebb sikerrel.
Egy pár szösszenet az útról: három napja reggel kilenckor indultam el Budakesziről. Most új útvonalon próbálkoztam, természetesen táblával. Budakeszin hál' Isten hamar felvettek és az M0 egyik MOL kútjára vittek még az M5 lehajtó előtt. Hát itt kettő percet várakoztam, amiből egy percet a budin. Ezután egy furgonos rögtön kiszúrta a Szeged táblámat és mondta, hogy oda megy, menjek vele. Nagyon vicces pali volt. Házhoz szállított Szegeden belül, ugyanis Alsóvárosban dolgom akadt.
Az alsóvárosi esemény után nekiindultam, hogy függőlegesen átszeljem a várost. Már a vége felé jártam, amikor az út túloldaláról egy kissé fedél nélküli kinézettel megáldott fiatalemberke kiabált hozzám. Én rá se hederítettem, de gyorsítottam (bár a csigaházammal a hátamon nem éppen ment). Utolért. A frászt hozta rám. Elkezdte a meséjét, hogy ő is stoppos, az élete tönkrement, most épp edz, de azt nem nagyon értettem mire. Peruig akar eljutni, közben el akarja adni a veséjét. De Ózdon kirabolták. Kicsit beszélgettem vele, elég spirituális beállítottságú volt, csak az volt a baj, hogy magában hitt. De a gondviselésről egyformákat vallottunk. Végülis sikerült "leráznom", mert boltba kellett mennem, de ott azért egy kicsit féltem, nehogy ő is velem tartson az én kontómra vásárolgatni...
Mondta, hogy menjek el a bolt után valamilyen villamos végállomására majd menjünk együtt Vásárhelyre, merthogy ő is odatart. Na mondom fityisz. Szóval leráztam, de azt láttam, hogy a boltos akcióm után észrevett ismét, de nem jött utánam. Nagyon imádkoztam, hogy valaki vegyen föl hamar. Meg is lett. De cseberből vederbe. Egy olyan hapsi szállított, aki azt hitte, hogy mesehős, konkrétan Csőrike. Úgy beszélt velem is meg azokkal is akik felhívták, néha vakkantott is. De végülis elvitt.
A visszafele út annyira Gondviselés ízű volt! :-) 18,20-kor indultam el Vásárhelyről, és azt mondtam az Úristennek, hogy olyan jó volna 19,00-ra a pesti M5 felhajtón lenni. És lássatok csodát, ott voltam! :-) Aztán az M5 felhajtón is mondtam, hogy milyen jó lenne, ha a stoppjaim égi segítői hoznának egy autót 19,30-ra. És láss csodát, épp akkor állt meg a következő autó. Ott ismerkedtem meg eddigi egyik legszuperebb sofőrpárosommal Jánossal és Katival. Kiderült, hogy Biatorbágyra mennek, így végül a Budakeszi úton tettek le. Kati dentálhigiénikus, végre kendőzetlenül faggathattam egy hozzáértőt a kivehető műfogsorokról. :-) Nem mintha szükségem lenne rá, de érdekelt. Sok minden másról is beszélgettünk persze.
Amikor beszálltam Jánoshoz és Katihoz, János kérdezte, hogy mi a vágyam, mikorra szeretnék felérni. Mondtam, hogy 21,30-ra jó volna Keszire érni, erre ő nagyot hümmögött... Mondanom sem kell, hogy 21,15-kor tettek ők ki a régi 1-esen és már az első autó fel is vett és vitt Keszire és 21,30-ra értem a házba be.
Nagy tisztelettel csókolom a lelküket.
2013. május 8., szerda
2013. május 5., vasárnap
700 km a héten...
Hellóbellló!
Gondoltam két bejegyzést írok az elmúlt hétről, mert két utam volt, de aztán úgy gondoltam, hogy lerövidítve (sokak nagy örömére próbálkozom ezzel) megkísérlem összefoglalni ama cikra 700 km-et, amit lestoppoltam.
Egy hete pénteken immár visszatérően Homokkomáromba utaztam. A rövidítést azzal kezdem, hogy nem írok megjegyzést arról, hogy miért mentem oda, akit érdekel nézze meg föntebb vagy alább. Az volt a felállás, hogy nekem 16,00-ra oda kellett volna érnem egy megbeszélésre. Délben indultam el Budakesziről és 12,30-ra értem Törökbálintra az autópálya felhajtóhoz, természetesen stoppal. Az volt a cél, bár egy kissé lehetetlennek tűnt, hogy 14,40-re leérjek Nagykanizsára, mert akkor még pont el tudom érni azt a busz, ami kivisz Homokkomáromba, ha azt viszom lekésem, akkor szívás van, mert vagy gyalogolni kell vagy megvárni a fél hetes buszt. Elővételezve a dolgot, természetesen 14,40-kor még az autópályán voltam, de ami jó hír, hogy már nem Törökbálinton... :-) De amúgy továbbra is nagyon frankó a törökbálinti M7 felhajtó, mindig beválik, bár most azért kellett várni egy darabig. Egy 20 perc várakozás után megállt egy hapsi és vitt Törökbálintról Siófokig. Növényvédő szer párlatért ment a világvégére.
Siófokon két cigány srác vett fel, szívesen beültem melléjük, mert siettek, bár azért voltak érdekes dolgok. Megálltunk valamelyik Balaton parti városban egy lányért (ahogy ők mondták: a nőért), akivel rohantak tovább Sopronba valami papírügyet intézni, mindezt a mutatvány egy-másfél óra alatt kellett volna véghezvinni, hát nem tudom sikerült-e nekik.
Ismerős helyen tettek ki, azon a Balaton parti pihenőn, ahol tudjátok van az benzinkutas, aki stoppot fog nekem. Sajnos épp aznap nem volt, de nélküle is viszonylag hamar kijutottam a pihenőből. Egy fiatal pár vette fel, Zalakarosra mentek üdülni. Lekanyarodtak az autópályáról és kiraktak a hetes úton. Innen már csak egy 15 km kb Nagykanizsa. Annyira jó volt, mert ezután is hamar felvettek: ismét egy pasas vitt. Na de ekkor már egy fél órával elmúlt 14,40! És ekkor indult el a Gondviselés... vagyis korábban is volt, de ekkor nagyon durván! :-) A legutolsó fuvaros Zalaegerszegre ment épp, és Homokkomáromra a zalaegerszegi útról kell lekanyarodni!! Kitett az elágazónál. Ekkor 15,15 volt. Gondoltam, ha még ekkor nyakamba kapom a nemtomit (mit is szoktak az emberek a nyakukba kapni?!) akkor gyalog felérek 16,00-ra megbeszélésre. Na de képzeljétek! Teszek két lépést egyszer csak megáll mellettem egy autó egy középkori hölggyel! Megkérdezte hova megyek, mondtam hogy hova. Mondta, hogy addig nem megy el csak a korábbi faluig (Hosszúvölgy), de én már ekkor tudtam, hogy át fog dobni Homokkomáromba! És így is lett! Azon aggódtam, hogy nem fogok 16,00-ra odaérni erre 15,30-ra már ott is voltam!!!
Vasárnap innen elindultam visszafele. Majdnem lett egy hely egy kocsiban, de aztán mégsem és emlékeszem, hogy Mária nővér mondta, hogy lehet fontos emberekkel kell ma találkoznom. És képzeld Mária nővér így lett! Vagy nagyjából így lett! Eljöttem busszal és elsétáltam a nagykanizsai m7 felhajtóig (ez most másfél órás procedúra...), ahol viszonylag gyorsan felvett egy kocsi. Ketten utaztak benne, két pasi, lehet, hogy az egyik horvát, ilyen szláv ákcentusa volt neki. Kérdezte, honnan jövök. Én meg bátran ráfeleltem (elvégre ilyenekről olvasunk most az Apostolok Cselekedeteiből): "Homokkomáromból, a barátaimtól." A hapsi elképedt! Mármint a sofőr. "Csak nem a Nyolc Boldogság Közösségből?!" - kérdezte. Mondtam, de de. És ott láttam a rózsafüzér gyűrűt az ujján. Tuti vallásos volt, mert azt a gyűrűt csak az veszi fel, aki bírja az aszkézist, úgy nyomja az ujjat! :-)) Lényegében ennyit volt az össz kommunikáció, mert hamarosan kitettek a keszthelyi lehajtón, de valahogy megmelengette a szívemet ez a találkozás. Kiszállás pikk-pakk felvett egy srác és hozott Törökbálintig. Idegenvezető volt, akadt egy-két közös témánk. Törökbálinton kiszállva épp összefutottam két Ferences Klubbossal, utána meg hazastoppoltam Keszire.
Eddig az első történet, ugye milyen rövid volt?? B-)
A második kedden történt, amikor nekivágtam első külföldi egyedülstoppolós utamnak. Sárkány Klári barátnőmet látogattam meg Felvidéken Nádszegen (Győrtől 45 km). Úgy tudtam, hogy végig magyarlakta az a rész, de azért egy kicsit tojtam az egésztől, mert mégiscsak tótok. Mi lesz ott... Nem tudok egy szót sem... Végeredménybe iszonyat király volt. De mielőtt tovább olvasod e sorokat kedves Olvasó ide kattintva készüljél fel a hangulatra! :-) Kezdődött azzal, hogy Budakeszin épp egy olyan kocsit fogtam ki (nagy duma... a GONDVISELÉS ADTA!!), aki pont a budaörsi mekis parkoló mellé ment, ahonnan én stoppolni szándékoztam. A parkolóban egy-két perc múlva felvett egy srác és vitt a győri tescoig. Itt tök vicces volt, összefutottam Marcsival, akivel azelőtti nap is összefuthattam volna, ha elmegyek vele születésnapozni. Beszélgetés, meg sofőrös kávézgatás után kiálltam a tesco elé SK feliratú táblával. Itt is viszonylag hamar felvettek. De tejóég ki! Egy baptista tanító. Be nem állt a szája...gyááá!!! Elvitt Győr másik végébe, de még ott is csak mondta mondta a pokolról meg mennyről szóló, amúgy kissé érdekes "tanítását" és még vagy 15 percet biztos, hogy a kocsiban ülve kellett hallgatni... -.-
A mesede után felvett két fiatal srác, akik Dunaszerdahelyre mentek. Hát először nehezen értettem őket. Bizonyos Alistálon kitettek, itt van Nádszeg felé a lehajtó. Ott is gyorsan felvettek és vittek máris a végcélba.
Csütörtökön visszafelé az volt a gond, hogy egész nap zivatarok voltak... Délután végülis olyan háromfelé épp derült volt az idő ezért úgy döntöttünk elindulok. Rögtön jött egy zivatar, amit a helyi temetkezési vállalat irodájában vészeltem át. :-D Ezután elvitt valaki Nyárasdra, vagyis egy faluval arrébb. Ott viszont felvett már egy magyar kamion és 17,00-ra a bábolnai pihenőben voltam. Itt tartottam egy szünetet, mire újabb zivatar jött, de mire épp elvonultam volna az eső elől két srác meglátott engem és a kezemben lévő Budapest táblát és megszánt. Velük mentem Zsámbékig. A lehajtónál kitettek. Itt felvett egy srác, aki bevitt Zsámbékon lévő pátyi elágig. Pátyra is átvittek. Itt újabb vihar következett, amire én szintén fedett térbe vonultam és végül nyolc óra magasságában megérkeztem a Páty utáni elő faluba, Budakeszire.
A száguldó cirkusz nem állt le, folytatás következik! :-)
Gondoltam két bejegyzést írok az elmúlt hétről, mert két utam volt, de aztán úgy gondoltam, hogy lerövidítve (sokak nagy örömére próbálkozom ezzel) megkísérlem összefoglalni ama cikra 700 km-et, amit lestoppoltam.
Egy hete pénteken immár visszatérően Homokkomáromba utaztam. A rövidítést azzal kezdem, hogy nem írok megjegyzést arról, hogy miért mentem oda, akit érdekel nézze meg föntebb vagy alább. Az volt a felállás, hogy nekem 16,00-ra oda kellett volna érnem egy megbeszélésre. Délben indultam el Budakesziről és 12,30-ra értem Törökbálintra az autópálya felhajtóhoz, természetesen stoppal. Az volt a cél, bár egy kissé lehetetlennek tűnt, hogy 14,40-re leérjek Nagykanizsára, mert akkor még pont el tudom érni azt a busz, ami kivisz Homokkomáromba, ha azt viszom lekésem, akkor szívás van, mert vagy gyalogolni kell vagy megvárni a fél hetes buszt. Elővételezve a dolgot, természetesen 14,40-kor még az autópályán voltam, de ami jó hír, hogy már nem Törökbálinton... :-) De amúgy továbbra is nagyon frankó a törökbálinti M7 felhajtó, mindig beválik, bár most azért kellett várni egy darabig. Egy 20 perc várakozás után megállt egy hapsi és vitt Törökbálintról Siófokig. Növényvédő szer párlatért ment a világvégére.
Siófokon két cigány srác vett fel, szívesen beültem melléjük, mert siettek, bár azért voltak érdekes dolgok. Megálltunk valamelyik Balaton parti városban egy lányért (ahogy ők mondták: a nőért), akivel rohantak tovább Sopronba valami papírügyet intézni, mindezt a mutatvány egy-másfél óra alatt kellett volna véghezvinni, hát nem tudom sikerült-e nekik.
Ismerős helyen tettek ki, azon a Balaton parti pihenőn, ahol tudjátok van az benzinkutas, aki stoppot fog nekem. Sajnos épp aznap nem volt, de nélküle is viszonylag hamar kijutottam a pihenőből. Egy fiatal pár vette fel, Zalakarosra mentek üdülni. Lekanyarodtak az autópályáról és kiraktak a hetes úton. Innen már csak egy 15 km kb Nagykanizsa. Annyira jó volt, mert ezután is hamar felvettek: ismét egy pasas vitt. Na de ekkor már egy fél órával elmúlt 14,40! És ekkor indult el a Gondviselés... vagyis korábban is volt, de ekkor nagyon durván! :-) A legutolsó fuvaros Zalaegerszegre ment épp, és Homokkomáromra a zalaegerszegi útról kell lekanyarodni!! Kitett az elágazónál. Ekkor 15,15 volt. Gondoltam, ha még ekkor nyakamba kapom a nemtomit (mit is szoktak az emberek a nyakukba kapni?!) akkor gyalog felérek 16,00-ra megbeszélésre. Na de képzeljétek! Teszek két lépést egyszer csak megáll mellettem egy autó egy középkori hölggyel! Megkérdezte hova megyek, mondtam hogy hova. Mondta, hogy addig nem megy el csak a korábbi faluig (Hosszúvölgy), de én már ekkor tudtam, hogy át fog dobni Homokkomáromba! És így is lett! Azon aggódtam, hogy nem fogok 16,00-ra odaérni erre 15,30-ra már ott is voltam!!!
Vasárnap innen elindultam visszafele. Majdnem lett egy hely egy kocsiban, de aztán mégsem és emlékeszem, hogy Mária nővér mondta, hogy lehet fontos emberekkel kell ma találkoznom. És képzeld Mária nővér így lett! Vagy nagyjából így lett! Eljöttem busszal és elsétáltam a nagykanizsai m7 felhajtóig (ez most másfél órás procedúra...), ahol viszonylag gyorsan felvett egy kocsi. Ketten utaztak benne, két pasi, lehet, hogy az egyik horvát, ilyen szláv ákcentusa volt neki. Kérdezte, honnan jövök. Én meg bátran ráfeleltem (elvégre ilyenekről olvasunk most az Apostolok Cselekedeteiből): "Homokkomáromból, a barátaimtól." A hapsi elképedt! Mármint a sofőr. "Csak nem a Nyolc Boldogság Közösségből?!" - kérdezte. Mondtam, de de. És ott láttam a rózsafüzér gyűrűt az ujján. Tuti vallásos volt, mert azt a gyűrűt csak az veszi fel, aki bírja az aszkézist, úgy nyomja az ujjat! :-)) Lényegében ennyit volt az össz kommunikáció, mert hamarosan kitettek a keszthelyi lehajtón, de valahogy megmelengette a szívemet ez a találkozás. Kiszállás pikk-pakk felvett egy srác és hozott Törökbálintig. Idegenvezető volt, akadt egy-két közös témánk. Törökbálinton kiszállva épp összefutottam két Ferences Klubbossal, utána meg hazastoppoltam Keszire.
Eddig az első történet, ugye milyen rövid volt?? B-)
A második kedden történt, amikor nekivágtam első külföldi egyedülstoppolós utamnak. Sárkány Klári barátnőmet látogattam meg Felvidéken Nádszegen (Győrtől 45 km). Úgy tudtam, hogy végig magyarlakta az a rész, de azért egy kicsit tojtam az egésztől, mert mégiscsak tótok. Mi lesz ott... Nem tudok egy szót sem... Végeredménybe iszonyat király volt. De mielőtt tovább olvasod e sorokat kedves Olvasó ide kattintva készüljél fel a hangulatra! :-) Kezdődött azzal, hogy Budakeszin épp egy olyan kocsit fogtam ki (nagy duma... a GONDVISELÉS ADTA!!), aki pont a budaörsi mekis parkoló mellé ment, ahonnan én stoppolni szándékoztam. A parkolóban egy-két perc múlva felvett egy srác és vitt a győri tescoig. Itt tök vicces volt, összefutottam Marcsival, akivel azelőtti nap is összefuthattam volna, ha elmegyek vele születésnapozni. Beszélgetés, meg sofőrös kávézgatás után kiálltam a tesco elé SK feliratú táblával. Itt is viszonylag hamar felvettek. De tejóég ki! Egy baptista tanító. Be nem állt a szája...gyááá!!! Elvitt Győr másik végébe, de még ott is csak mondta mondta a pokolról meg mennyről szóló, amúgy kissé érdekes "tanítását" és még vagy 15 percet biztos, hogy a kocsiban ülve kellett hallgatni... -.-
A mesede után felvett két fiatal srác, akik Dunaszerdahelyre mentek. Hát először nehezen értettem őket. Bizonyos Alistálon kitettek, itt van Nádszeg felé a lehajtó. Ott is gyorsan felvettek és vittek máris a végcélba.
A száguldó cirkusz nem állt le, folytatás következik! :-)
2013. április 21., vasárnap
Párna fidei, avagy a hit párnás pajzsa
Szervusztok Pajtások!
A hétvégi utamról szól ez a kis bejegyzés. Pilismarótra kellett eljutnom és onnan valahogy vissza Budakeszire. Ha valakit esetleg érdekel, annak elmondom, hogy célja is volt az utazásnak: a ferences ifjú titánokkal töltöttünk el imádságban, testvériségben, ferencességben egy-két keresetlen napot.
Pénteken elég intenzív napom volt stopp ügyben. Reggel még hazaruccantam Érdre Budakesziről (busszal), utána nem ment valamiért visszafele a busz, így maradt a stopp. Budakeszin gyors bepakolás után indultam ki stoppal Piliscsabára az órámra. Képzeljétek, micsoda megtiszteltetés ért! Egy autóban utazhattam azzal a fiatal sráccal, aki több mint két évig szállította Franciaországból a büdös sajtokat a budagyöngyei sajtos boltba! Az egyetemi órám végén pedig elindultam Pilismarótra.
Az egyetem előtt felvett egy fiatal apuka két kisgyermekével. Két lényeges infót tudtam meg róla: a győri bencésekhez járt és medvehagymát szedni ment a gyerekeivel. Najó, ezen kívül azt is megtudtam, hogy szeret énekelni és latin-angol tanár Zsámbékon. Két napja ismerkedik a GPS-szel, de navigációnak hívja. Miattam egy kicsit máshogy ment a Pilisbe medvehagymázni, ezért állandóan ott kuruttyolt a "navigáció", az apuka meg nem azt csinálta, amit mondott a gép, ezért a gyerekek kb. szívinfarktust kaptak folyamatosan, hogy a papa beviszi őket a málnásba, jobban mondva a medvehagymásba. A kis családtól Dorogon elváltam és elslattyogtam Esztergom felé. Itt eleinte nem ment a stopp, ezért elővettem a táblámat. Miután ezt kiraktam hamar megállt egy hapsi. Bevitt Esztergomba és ott vagy 5 percen keresztül magyarázta azt, hogy hogyan menjek egyenesen végig az utcán. :-D Miután mentem egyenesen végig, megcsodáltam a Bazilika gyönyörű virágzó fáit. Nekiálltam megint stoppolni és pár perc múlva megállt egy kis furgon és mentem vele Pilismarótra. Tök jól jött ki, mert akkor értem oda, amikor a többi ferences ifjú épp kijött a templomból. Este lett és reggel, az első nap.
Reggel lett és este, vasárnap. Kettőig ebédeltünk Pilismaróton. A többieket elbúcsúztattam, még ittam egy kávét. Na és a show ekkor kezdődött. Nagyban kávézom, amikor az étteremmel szemben található idősotthonból meglógott Lajos bácsi. Futottak az ápolók és kurjongatták a nevét. Végül Lajos bácsi a susnyásból előkerült, így már én is nyugodt szívvel indultam haza. 10 perc várakozás után felvett egy középkorú manusz, aki bevitt Esztergom közepéig. Elkezdtem lesétálni a Kerek-templom irányába, amikor is a távolból a templom előtt nagy embertömeget láttam meg. És az embertömeg közepén egy nővért, mármint szerzetest. Hú mondom! Ahogy közelebb értem azt hittem nyolcbések, közelebb érve derült ki, hogy redzsinapácsiszosok. És nem is egy volt, hanem kettő. Ismertem őket, de olyan régen találkoztunk, hogy gondoltam már úgysem ismernek meg, ezért direktbe nem mentem oda hozzájuk. Ahogy elhaladtam mellettük egyszer csak elkezd valaki ntegetni. Megismertem, Mimi volt a Ferences Klubból. Nahát! Közelebb mentem hozzá és kiderült, hogy egy rakás ferences klubbos volt ott! Annyira meglepődtem, és meg is hatódtam azon, hogy ők, akik -ha jól tudom- a Klubból ismerik egymást (melynek egyik vezetője volnék) elmentek közösen kirándulni. Azt éreztem, hogy van értelme a Klubbnak, és az én szolgálatomnak is valahogy... Egy fél órát beszélgettünk és én továbbálltam.
Ezután egy nagyon érdekes dolog történt. Az történült, hogy 40 percet kellett várnom Esztergomban úgy, hogy percenként mentek az autók mellettem. És amellett, hogy nem vett fel senki sem, még egy csomó megjegyzést kiabáltak oda, ami nem esett jól. És ekkor elgondolkodtam azon, hogy én miért is stoppolok. És újra megfogalmaztam azt, hogy számomra a stopp a szegénységnek, a gondviselésre való ráhagyatkozásnak az útja, az eszköztelenségé és a hité! Úgy éreztem elkényelmesedtem a korábbi sikereim miatt. És ezt nem szabad hagyni! Éber jelenlétben és hálában ki kell tartani. Úgy éreztem, hogy a hit kényelmes párna-pajzsa mögé kezdtem bújni: majd Isten úgy is gondoskodik, ha stoppolok. Hálás vagyok azért, hogy ezt ismét tudatosíthattam magamban a valódi szándékomat. És láss csodát: 40 perc várakozás után megállt egy úr, aki elvitt egészen Budakeszire!!! Az út során kiderült, hogy református lelkész, pszichoterapeuta és supervisor. Úgyhogy kezelésbe is vett az út alatt és lenyomott egy gyors tréninget! :-)
Nos ennyi. Azért nevettem este azon, hogyha valaki be akarta volna mérni a mobilom alapján lokalitásomat, akkor lehet beletörött volna a bicskája. :-) Érd-Budakeszi-Piliscsaba-Esztergom-Pilismarót-és visszafele mindez...
A hétvégi utamról szól ez a kis bejegyzés. Pilismarótra kellett eljutnom és onnan valahogy vissza Budakeszire. Ha valakit esetleg érdekel, annak elmondom, hogy célja is volt az utazásnak: a ferences ifjú titánokkal töltöttünk el imádságban, testvériségben, ferencességben egy-két keresetlen napot.
Pénteken elég intenzív napom volt stopp ügyben. Reggel még hazaruccantam Érdre Budakesziről (busszal), utána nem ment valamiért visszafele a busz, így maradt a stopp. Budakeszin gyors bepakolás után indultam ki stoppal Piliscsabára az órámra. Képzeljétek, micsoda megtiszteltetés ért! Egy autóban utazhattam azzal a fiatal sráccal, aki több mint két évig szállította Franciaországból a büdös sajtokat a budagyöngyei sajtos boltba! Az egyetemi órám végén pedig elindultam Pilismarótra.
Az egyetem előtt felvett egy fiatal apuka két kisgyermekével. Két lényeges infót tudtam meg róla: a győri bencésekhez járt és medvehagymát szedni ment a gyerekeivel. Najó, ezen kívül azt is megtudtam, hogy szeret énekelni és latin-angol tanár Zsámbékon. Két napja ismerkedik a GPS-szel, de navigációnak hívja. Miattam egy kicsit máshogy ment a Pilisbe medvehagymázni, ezért állandóan ott kuruttyolt a "navigáció", az apuka meg nem azt csinálta, amit mondott a gép, ezért a gyerekek kb. szívinfarktust kaptak folyamatosan, hogy a papa beviszi őket a málnásba, jobban mondva a medvehagymásba. A kis családtól Dorogon elváltam és elslattyogtam Esztergom felé. Itt eleinte nem ment a stopp, ezért elővettem a táblámat. Miután ezt kiraktam hamar megállt egy hapsi. Bevitt Esztergomba és ott vagy 5 percen keresztül magyarázta azt, hogy hogyan menjek egyenesen végig az utcán. :-D Miután mentem egyenesen végig, megcsodáltam a Bazilika gyönyörű virágzó fáit. Nekiálltam megint stoppolni és pár perc múlva megállt egy kis furgon és mentem vele Pilismarótra. Tök jól jött ki, mert akkor értem oda, amikor a többi ferences ifjú épp kijött a templomból. Este lett és reggel, az első nap.
Reggel lett és este, vasárnap. Kettőig ebédeltünk Pilismaróton. A többieket elbúcsúztattam, még ittam egy kávét. Na és a show ekkor kezdődött. Nagyban kávézom, amikor az étteremmel szemben található idősotthonból meglógott Lajos bácsi. Futottak az ápolók és kurjongatták a nevét. Végül Lajos bácsi a susnyásból előkerült, így már én is nyugodt szívvel indultam haza. 10 perc várakozás után felvett egy középkorú manusz, aki bevitt Esztergom közepéig. Elkezdtem lesétálni a Kerek-templom irányába, amikor is a távolból a templom előtt nagy embertömeget láttam meg. És az embertömeg közepén egy nővért, mármint szerzetest. Hú mondom! Ahogy közelebb értem azt hittem nyolcbések, közelebb érve derült ki, hogy redzsinapácsiszosok. És nem is egy volt, hanem kettő. Ismertem őket, de olyan régen találkoztunk, hogy gondoltam már úgysem ismernek meg, ezért direktbe nem mentem oda hozzájuk. Ahogy elhaladtam mellettük egyszer csak elkezd valaki ntegetni. Megismertem, Mimi volt a Ferences Klubból. Nahát! Közelebb mentem hozzá és kiderült, hogy egy rakás ferences klubbos volt ott! Annyira meglepődtem, és meg is hatódtam azon, hogy ők, akik -ha jól tudom- a Klubból ismerik egymást (melynek egyik vezetője volnék) elmentek közösen kirándulni. Azt éreztem, hogy van értelme a Klubbnak, és az én szolgálatomnak is valahogy... Egy fél órát beszélgettünk és én továbbálltam.
Ezután egy nagyon érdekes dolog történt. Az történült, hogy 40 percet kellett várnom Esztergomban úgy, hogy percenként mentek az autók mellettem. És amellett, hogy nem vett fel senki sem, még egy csomó megjegyzést kiabáltak oda, ami nem esett jól. És ekkor elgondolkodtam azon, hogy én miért is stoppolok. És újra megfogalmaztam azt, hogy számomra a stopp a szegénységnek, a gondviselésre való ráhagyatkozásnak az útja, az eszköztelenségé és a hité! Úgy éreztem elkényelmesedtem a korábbi sikereim miatt. És ezt nem szabad hagyni! Éber jelenlétben és hálában ki kell tartani. Úgy éreztem, hogy a hit kényelmes párna-pajzsa mögé kezdtem bújni: majd Isten úgy is gondoskodik, ha stoppolok. Hálás vagyok azért, hogy ezt ismét tudatosíthattam magamban a valódi szándékomat. És láss csodát: 40 perc várakozás után megállt egy úr, aki elvitt egészen Budakeszire!!! Az út során kiderült, hogy református lelkész, pszichoterapeuta és supervisor. Úgyhogy kezelésbe is vett az út alatt és lenyomott egy gyors tréninget! :-)
Nos ennyi. Azért nevettem este azon, hogyha valaki be akarta volna mérni a mobilom alapján lokalitásomat, akkor lehet beletörött volna a bicskája. :-) Érd-Budakeszi-Piliscsaba-Esztergom-Pilismarót-és visszafele mindez...
2013. április 18., csütörtök
Egy átlagosnak tűnő reggel
Helló, helló, újra itt vagyok!
A mai Budakeszi-Piliscsaba utam úgy érzem méltó az elmesélésre.
Reggel 10-kor kezdődött az órám az egyetemen, ezért 8,40-kor indultam ki a stoppos helyre. Miért is fontos ez? Nos azért, mert az első illető, aki felvett olyan tevékenységet űzött, amelyet ha a reggeli csúcsforgalomban tár elém mégjobban megrökönyödöm mint 2 órával később. Szóval ő Budapestről dekopázsolni jár ki Telkire. Elmesélte legújabb alkotását - melyet barátnője szülinapjára készít - ami nem más mint egy üveggömb, amiben egy idő után egy orchidea is fog tanyázni. Kívülről aranyfüst lemezkékkel (vagy arany lemezkék füstjével nem tudom pontosan...) díszíti, de ezzel a technikával nagyon kell vigyázni ugyanis egy nagyon könnyű, illanó anyagról van szó. Gondoltam, hogyha már ilyen fontos küldetést visz végbe a néni, akkor engem is kirakhatna valami jó helyen Telkin belül. Nem volt fogékony a kezdeményezésemre és a lehető legbénább szakaszon sikerült kitoszni.
A béna szakaszon 10 perc várakozás után megállt egy kitetovált punk hapsi, aki kb. velem egy idős volt, de végig magázott. Mondta, hogy elvisz Budajenőre, mondtam, hogy jó. Ahogy így utazunk mesélte, hogy ő is többször próbált már stoppolni, de valahogy nem sikerült. Asszondja: "Tudja kérem sokszor eltűnődöm azon, hogy lehet, hogy nincs jó ábrázatom?!" Hát én magamban elmosolyodtam és helyeslően bólogattam, mondván: fején találtad a szöget.
Budajenőn felvett egy csendes néni és vitt Perbálra.
Perbálon elkezdtem stoppolni erre jött egy traktor. Sajnos a traktorokkal van egy sztereotípiám, amit nem nagyon tudok levetkőzni. A traktor fülkébe legtöbbször lenne egy plusz hely, de azt rendszerint telepakolják, így nincs. Az utánfutóban meg általában sz*rt szállítanak. Ezért nem szoktam őket leinteni. Itt maga megállt a sofőr és felinvitált, 50 km/h-val mentünk, dupla annyi idő volt mint rendesen, de akkora élmény volt egy traktoron ülni! 450 literes a tankja és a csomagtartóban persze, hogy trágyát vitt. :D Elvitt Tinnyére, ahol én lettem a látványosság, ahogy kiszálltam a traktorból (nem estem nagyot :D).
Tinnyén pedig felkacarásztam, amikor befordult egy ezer éves sárga trabant, benne egy 70 éves bácsika. Az ajtót kinyitotta a vezető ülésből és csak ennyit mondott: "Hölgyem, az autó előállt!" :D És pont jó helyre ment, az egyetem előtt tett ki.
Más különben ennyi.
A mai Budakeszi-Piliscsaba utam úgy érzem méltó az elmesélésre.
Reggel 10-kor kezdődött az órám az egyetemen, ezért 8,40-kor indultam ki a stoppos helyre. Miért is fontos ez? Nos azért, mert az első illető, aki felvett olyan tevékenységet űzött, amelyet ha a reggeli csúcsforgalomban tár elém mégjobban megrökönyödöm mint 2 órával később. Szóval ő Budapestről dekopázsolni jár ki Telkire. Elmesélte legújabb alkotását - melyet barátnője szülinapjára készít - ami nem más mint egy üveggömb, amiben egy idő után egy orchidea is fog tanyázni. Kívülről aranyfüst lemezkékkel (vagy arany lemezkék füstjével nem tudom pontosan...) díszíti, de ezzel a technikával nagyon kell vigyázni ugyanis egy nagyon könnyű, illanó anyagról van szó. Gondoltam, hogyha már ilyen fontos küldetést visz végbe a néni, akkor engem is kirakhatna valami jó helyen Telkin belül. Nem volt fogékony a kezdeményezésemre és a lehető legbénább szakaszon sikerült kitoszni.
A béna szakaszon 10 perc várakozás után megállt egy kitetovált punk hapsi, aki kb. velem egy idős volt, de végig magázott. Mondta, hogy elvisz Budajenőre, mondtam, hogy jó. Ahogy így utazunk mesélte, hogy ő is többször próbált már stoppolni, de valahogy nem sikerült. Asszondja: "Tudja kérem sokszor eltűnődöm azon, hogy lehet, hogy nincs jó ábrázatom?!" Hát én magamban elmosolyodtam és helyeslően bólogattam, mondván: fején találtad a szöget.
Budajenőn felvett egy csendes néni és vitt Perbálra.
Perbálon elkezdtem stoppolni erre jött egy traktor. Sajnos a traktorokkal van egy sztereotípiám, amit nem nagyon tudok levetkőzni. A traktor fülkébe legtöbbször lenne egy plusz hely, de azt rendszerint telepakolják, így nincs. Az utánfutóban meg általában sz*rt szállítanak. Ezért nem szoktam őket leinteni. Itt maga megállt a sofőr és felinvitált, 50 km/h-val mentünk, dupla annyi idő volt mint rendesen, de akkora élmény volt egy traktoron ülni! 450 literes a tankja és a csomagtartóban persze, hogy trágyát vitt. :D Elvitt Tinnyére, ahol én lettem a látványosság, ahogy kiszálltam a traktorból (nem estem nagyot :D).
Tinnyén pedig felkacarásztam, amikor befordult egy ezer éves sárga trabant, benne egy 70 éves bácsika. Az ajtót kinyitotta a vezető ülésből és csak ennyit mondott: "Hölgyem, az autó előállt!" :D És pont jó helyre ment, az egyetem előtt tett ki.
Más különben ennyi.
2013. március 31., vasárnap
örömünk oka
„Áldott éj, a halál bilincsét ekkor törte szét Krisztus, és az alvilág mélyéről, mint győző tért vissza. Mert semmit sem érne földi életünk, ha a megváltás ránk nem árad.
Ó, milyen csodálatra méltó atyai jóságod hozzánk!” (Exultet)
Krisztus feltámadt!
2013. március 22., péntek
Utazás tanárral
Szeretteim!
A héten történt ama gyönyörű dolog, amit mostan képernyőre vetek.
Szóval azt történt, hogy egyik éjjel alig bírtam aludni, mert szobatársamnak fél éjjel szólt a szundi, hogy kelljen fel. Ő nem kelt fel én ellenben igen... Nagyon hulla voltam, félálomban összepakoltam a cuccaimat és elindultam Budakesziről Piliscsabára, az egyetemre.
Nagyon jó út volt, mert Budakesziről rögvest Perbálra vittek, ami nagy szó!! Itt a sofőrrel alig beszéltem, mert még kb. aludtam.
Na itt jön egy kis magyarázat a továbbiakhoz. Szóval én ugye végeztem olasz szakot és van ott egy tanárom, akivel kicsit nehezebben jövök ki. Ezt mind a ketten tudjuk, sokszor megbeszéltük, hogy nem komáljuk egymást, ő túl érzékeny én meg túl flegma vagyok. Talán ez a legalapvetőbb gondunk. Ráadásul elég tekintélyparancsoló alkata van, így amikor vele beszélek szinte az egész olasztudásom elszáll (ő echte olasz).
Visszakanyarodva az úthoz: az volt, hogy mosolyogva félálomban állok Perbál szélén, autó megáll, ablak leteker és az én mosolyom az ablak letekerésével egyenesen arányos módon kezd legörbülni, amikor megláttam az autóban az olasz tanáromat. Rohadtul féltem, hogyan fogunk társalogni, amikor épp ésszel is nehézkes, nemhogy ilyen álmosan. Végülis jó volt az egész, kedves volt velem. Kiderült kiköltözik Budakeszire (ó jee).
Ennyi. Holnap Virágvasárnap!!
A héten történt ama gyönyörű dolog, amit mostan képernyőre vetek.
Szóval azt történt, hogy egyik éjjel alig bírtam aludni, mert szobatársamnak fél éjjel szólt a szundi, hogy kelljen fel. Ő nem kelt fel én ellenben igen... Nagyon hulla voltam, félálomban összepakoltam a cuccaimat és elindultam Budakesziről Piliscsabára, az egyetemre.
Nagyon jó út volt, mert Budakesziről rögvest Perbálra vittek, ami nagy szó!! Itt a sofőrrel alig beszéltem, mert még kb. aludtam.
Na itt jön egy kis magyarázat a továbbiakhoz. Szóval én ugye végeztem olasz szakot és van ott egy tanárom, akivel kicsit nehezebben jövök ki. Ezt mind a ketten tudjuk, sokszor megbeszéltük, hogy nem komáljuk egymást, ő túl érzékeny én meg túl flegma vagyok. Talán ez a legalapvetőbb gondunk. Ráadásul elég tekintélyparancsoló alkata van, így amikor vele beszélek szinte az egész olasztudásom elszáll (ő echte olasz).
Visszakanyarodva az úthoz: az volt, hogy mosolyogva félálomban állok Perbál szélén, autó megáll, ablak leteker és az én mosolyom az ablak letekerésével egyenesen arányos módon kezd legörbülni, amikor megláttam az autóban az olasz tanáromat. Rohadtul féltem, hogyan fogunk társalogni, amikor épp ésszel is nehézkes, nemhogy ilyen álmosan. Végülis jó volt az egész, kedves volt velem. Kiderült kiköltözik Budakeszire (ó jee).
Ennyi. Holnap Virágvasárnap!!
2013. március 14., csütörtök
Próféta meg a bácsi
Képzeljétek múlt pénteken, akivel utaztam kezdetben csak annyit mondott magáról, hogy feltaláló, 160-an valamennyi bejegyzett találmánya van (nagyon büdös volt, annak kezelésére is feltalálhatott volna valamit...), de hát nem nagyon veszik a dolgot. Mindenki hitegeti, hogy majd megveszi. Közben kiderült, hogy valamilyen ezoterikus szinkretista próféta, mondta, hogy szívesen beavat a tudományokba míg a Margit hídig érünk, majd ismét visszatért arra, hogy nincs pénze, esetleg egy százassal kisegíthetném... XD
A másik nagy menet vasárnap volt. Budakeszin voltam és Zuglóba akartam menni a Hermina útra. Budakeszin fölvett egy idősebb bácsika és pont Zuglóba ment, de nem egészen arra, amerre én. Örömében úgy paskolta a combomat, hogy már kifejezetten idegesítő volt. Beszélgettünk sokat. Ő a témáit a mozdonyvezetés témakörből hozta, én csak feszülten figyeltem. Kérdezte hova megyek, de annyira lehetetlennek látszott elmondanom, hogy Ferences Klubbos team megbeszélésre, hogy inkább körülírtam az egészet. "Egy kulturális-társadalmi szervezet vagyunk, minden héten találkozunk, közösen vacsorázunk, majd előadásokat hallgatunk meg." Első kérdés: "Csajok vannak?" Én: "Hát mondom igen..." Ő: "Jöhetek?" Én: "Hát korhatárhoz van kötve..." Itt a beszélgetés más irányba terelődött. Végül olyan jó fej volt a bácsika, hogy elvitt egészen az FMM nővérek elé a Hermina útra. Mondtam neki, hogy itt jó lesz, köszönöm. Válasz: "Dehát ez egy templom, ..... (sípszó) !!" Hát mondom igen, ide jöttem! A nagy megilletődöttségben még elmondtam neki, hogy egyházi fenntartású a szervezet, mosolygott és lassan továbbállt.
És még valami, a legfontosabb:
Annuntio vobis gaudium magnum, habemus Papam! Eminentissimum ac reverendissimum Dominum, Dominum Jorge Mario Sanctæ Romanæ Ecclesiæ Cardinalem Bergoglio, Qui sibi nomen imposuit Francesco.
A másik nagy menet vasárnap volt. Budakeszin voltam és Zuglóba akartam menni a Hermina útra. Budakeszin fölvett egy idősebb bácsika és pont Zuglóba ment, de nem egészen arra, amerre én. Örömében úgy paskolta a combomat, hogy már kifejezetten idegesítő volt. Beszélgettünk sokat. Ő a témáit a mozdonyvezetés témakörből hozta, én csak feszülten figyeltem. Kérdezte hova megyek, de annyira lehetetlennek látszott elmondanom, hogy Ferences Klubbos team megbeszélésre, hogy inkább körülírtam az egészet. "Egy kulturális-társadalmi szervezet vagyunk, minden héten találkozunk, közösen vacsorázunk, majd előadásokat hallgatunk meg." Első kérdés: "Csajok vannak?" Én: "Hát mondom igen..." Ő: "Jöhetek?" Én: "Hát korhatárhoz van kötve..." Itt a beszélgetés más irányba terelődött. Végül olyan jó fej volt a bácsika, hogy elvitt egészen az FMM nővérek elé a Hermina útra. Mondtam neki, hogy itt jó lesz, köszönöm. Válasz: "Dehát ez egy templom, ..... (sípszó) !!" Hát mondom igen, ide jöttem! A nagy megilletődöttségben még elmondtam neki, hogy egyházi fenntartású a szervezet, mosolygott és lassan továbbállt.
És még valami, a legfontosabb:
Annuntio vobis gaudium magnum, habemus Papam! Eminentissimum ac reverendissimum Dominum, Dominum Jorge Mario Sanctæ Romanæ Ecclesiæ Cardinalem Bergoglio, Qui sibi nomen imposuit Francesco.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)