2012. január 24., kedd

magor, tuctuc, REGINA MUNDI!

Mélyen Tisztelt Nagyérdemű Publikum!


Na most muszáj megosztanom Veletek a tegnapi Pázmány-Budapest utamat és a mai Pázmány-Budakeszi-Érd utamat! Hát ettől kirügyeztek! :D

Szóval tegnap lezajlott a Frölich vizsga, jeles érdemjeggyel és akkor mondom jó stoppoljunk. Kiálltam a benzinkút mellé a buszmegállóba (szokásos helyemre) stoppolni. Kb. 15 perc után felvesz egy idősebb férfi. (Én elég KO voltam: 4 óra alvás, épp kijöttem a vizsgáról, ahol kb. úgy éreztem magam, mint a szalagavatónkon: a testem itt van, de a lelkem mellettem áll ezért kedves tanárnő, ne a testemhez beszélj, hanem a mellettem álló lelkemnek... Patrónások emlékeztek? :D) Na és beülök, kicsit tagbaszakadt volt az úr, kérdezi milyen szakos vagyok (bár ne tette volna), mondom történelem-olasz. Na és indult a monológ, melynek ívét kiemelném az alábbi vázlatpontokban (és amelyet én úgy hallgattam végig, mint a Brian életében a Fikusz Kukiszos részt a katona: összecsücsörített szájjal):
  • "Remélem olvasta a Duna evangéliuma c. könyvet. (én: he?) Na most abban írja a szerző, hogy ugye köztudott, hogy mindannyiunk sorsa meg van írva, mint ahogyan az is, hogy Jézus magor volt és Nimród várát a Szentföldön, de ugyanúgy Róma városát is magorok, azaz magyarok építették. Én: "és ez hol van dokumentálva?" Sofőr: "Hát rovásírásos sztéléken, mind bizonyítva van." 
  • Mindannyiunk sorsa megvan írva gondolathoz: "Barátom kiment Afrikába egy sámánhoz, aki mondta, hogy a magyarok különleges emberek, mert minden, ami fel van jegyezve az emberekről az Élet könyvében azt a magyarok írták."
  • "Lefotóztam egy fát és látszik, hogy ágain ül egy angyal, sajnos most nem tudom megmutatni, mert vezetek."
  • "Hát én nem hiszek ebben az erőszakos római katolikus hitben, nagyon szörnyű."
  • Kérdez engem, hiszek-e az ilyenekben. Mondtam, hogy gyakorló katolikusként én Istenben hiszek és az ő Gondviselésében, de szeretem a hazámat, de nekem nem férnek bele az ilyen sámáni bigyók. Na erre rögvest mondta, hogy ő is katolikus... Jó misszió nyílhatna az ő és társaik visszahívásához először az Anyaszentegyházba, majd a Magyar Katolikus Egyházba. 
Na ma visszafele stopp:

Pázmányon indulok vissza Kamrada vizsga után (4 óra alvás mögint) Budakeszi irányába (az úttest másik oldala), hogy onnan majd tovalibbenek, mint egy nimfa Érdre.

Öt perc után begurul mellém egy olyan aranyos bácsika! Hetven és nyolcvan közt volt, kicsi piros matchboxszal  de olyan égett szaga volt a kocsinak! Beülök. Szerintem azért volt égett szag, mert vagy a féket vagy a kuplungot kicsit erősebben használta. De a bácsika ebből semmit nem érzett, mert olyan régi pacsuli "illata" volt. Jajj és ez a tündér bácsi kérdezi tőlem (nem sokáig vitt Csaba végéig): "Hallgatunk egy kis zenét?" Mondom, persze és belül rohadtul kíváncsi voltam, hogy az majd milyen lesz, Bartók, Kodály esetleg Csajkovszkij B-moll zongoraversenye?? Erre ilyen . :D

Na a többi fuvarosnál nem volt semmi extra, elvittek végül Budakeszire. Ez összesen 1 óra volt. Ott gondoltam szövegelek egy kicsit Sárkány Klárival, mert olyan "ritkán" látjuk egymást. Ekkor 15 óra volt. 15,30-kor gondoltam stoppolok tovább haza. 15,45-re kiértem a Budaörsi útra és kilendítem a kezem. Pont elmerengek egy gondolat erejéig, hogy jé kedd van és ilyenkor Kristóf atyáért (budakeszi plébános, exérdi plébános) szoktak jönni a Regina Mundi-béli ciszterek (akik nem ismerik őket: mellettük lakom Érden és nagyon jóban vagyunk), de áh őt már 14,00-ra vissza is szokták vinni. Ez a gondolat 1 percig tartott. Eltelik egy perc, és a második percben megérkezik a REGINA MUNDI kocsija!!!!!!! Kérem szépen!!!! Na erre mit léptek?! Nézem a rendszámot: IFE akárhány, ezek ők! Ők is észrevettek, beülök erre kiderült a márienstatti apátot vitték Esztergomba nézelődni, akivel nagyon vígan elcsevegtem olaszul és nagy örömmel fogadtam el meghívását Marienstattba.


Hát "ennyi"! Gyerekek STOPPOLJATOK! :D


1 megjegyzés: